Több mint 4000 kezelés eredményei
alapján, mi nem beszélünk mellé!

4foryou 4foryou

Serdülőkor

2012.06.04 13:00Vissza

A serdülőkor 12-től 18 éves korig terjedő időszak. Ez egy átmeneti életszakasz a gyermek és a felnőttkor között. A kamaszkor során a nemi hormonok elkezdik működésüket, kialakulnak a másodlagos nemi jellegek és párhuzamosan, jelentős pszichés változások is bekövetkeznek.

A fiatalok ekkor kezdik formálni ízlésüket, véleményüket és a legtöbb kamasz ekkor próbálgatja az önállóságot. Ez az életszakasz napjainkra jelentősen meghosszabbodott, egyrészt hamarabb kezdődik el, másrészt huszonéves korig is elhúzódhat. Ez az eltolódás feltételezések szerint az élelmiszerekben található mesterséges adalékanyagoktól és a társadalmi változásoktól jöttek létre. A serdülőkor jelentős minőségi változás, ezért is hívják az első nagy változás korának.

Elsősorban új hormonok jelennek meg és aktivizálódnak. A többi változás a pubertáskorban nemtől függ, mivel rendkívüli biológiai állapotok lépnek fel és változtatják meg a serdülők testét és lelkét egyaránt.

A lányoknál a mellnövekedés az első jele a serdülőkornak. A mell alsó részén apró „csomócska” jelenik meg, és később növekedik, fejlődik tovább. Miután a mellek növekedésnek kezdtek, megindul a szőrzet kialakulása, de ez akár a mell növekedése előtt is elkezdődhet. Általában a szeméremtájékon, a lábakon, a hónaljnál és egyéntől függően más testrészeken is jelentkezhet a szőrzet. Az első menstruáció a mellnövekedést követő második évben jelenik meg. Először a szinte kimutathatatlan ovuláció kezdődik, ez az érett petesejt leválása a petefészekről, más néven tüszőrepedés.
A tüszőrepedés eredménye a menstruáció. A kamaszkor a lányoknál a nemi szerv átalakulását okozza.

A serdülő fiúk kamaszodásának első jele a hirtelen történő hatalmas magasságnövekedés. Mivel a serdülőkor a fiúknál később kezdődik, így előfordulhat, hogy az ugyanolyan idős lányok magasabbak fiú társaiknál. A serdülőkor során gyorsabban nőhetnek és izmosodhatnak a fiúk. Ugyan úgy, mint a lányoknál, a szőrzet megjelenése is mutatkozik. Elsőként a lábakon jelenik meg a szőrzet, majd az egész testen elindul ez a fejlődés. Végül az arcon és a mellkason is megjelenik a szőrzet. A legjelentősebb és legjellemzőbb a hang fokozatos mélyülése, vagyis mutálása.

A serdülőkor lelkiekben is nagy változásokat produkál. Ebben a korban vitatkozik, lázad, keresi önmagát. Mint viselkedésével, mint külsejével különbözni akar társaitól és a felnőttektől. Leválik a szülőkről, elszakad a gyermekkortól, de nem lép át a felnőtt korba. A szülők és más személyek korábban meghatározó szerepeinek fontossága csökken, kialakul saját gondolkodásuk és véleményük a világról.

A kamaszkor során fellépő változások, mint például a bőrproblémák (akne), szőrnövekedés stb. megnehezítik ezen időszak átvészelését. Ezek a problémák hozzájárulnak a serdülőkori depresszió kialakulásához ezért rendkívül fontos szakszerű kezelésük.

Sallai Enikő